Elektronikus hirdetményfeladás, elektronikus árlejtés, aukciók


Elektronikus hirdetmény feladás és az eljárások elektronikus lefolytatása

A 2009. április 1-től hatályos, a 2008. évi CVIII. törvény rendelkezései szerint módosított közbeszerzési törvény 2010. január 1-től alapvető változásokat hozott.
A Kbt. 44. § (2) bekezdése és a 184. § (2) bekezdése szerint a hirdetmények feladása is csak elektronikus úton történhet.
2010. január 1-ét követően a Kbt. 247.§ (1) bekezdése szerint a Közbeszerzések Tanácsa a hirdetmények nem elektronikus úton, illetve elektronikus úton, de nem a külön jogszabályban meghatározott módon történő megküldés esetén a külön jogszabályban meghatározott módnak megfelelően elektronikus formátumúvá alakítja át. A hirdetmény elektronikus átalakításáért – külön jogszabályban meghatározott mértékű – díjat kell fizetni.
Az ajánlattételi határidők 5 nappal rövidíthetők, ha a dokumentációt teljes mértékben, elektronikusan, teljes terjedelemben bocsátja az ajánlatkérő az ajánlattevők rendelkezésére.
Az eljárás során keletkező dokumentumokat, összegzéseket, kiegészítő tájékoztatást, különféle értesítéseket elektronikusan kell továbbítani. A Döntőbizottság felé az iratbenyújtás is elektronikusan történhet.
Az eljárás összes dokumentumát – beleértve a nyertes ajánlattevő az Ajánlati dokumentációját is - az ajánlatkérő saját honlapján meg kell jelentetnie és a Közbeszerzések Tanácsa részére is elektronikusan meg kell küldenie. Az ajánlatkérők honlapját alkalmassá kell tenni a nagy mennyiségű közbeszerzési információ tárolására és áttekinthető megjelenítésére. Ez költséges és időigényes feladat.

A fenti néhány példa jól szemlélteti azokat a feladatokat, melyeket az ajánlatkérőknek rövid időn belül meg kell oldaniuk. Ehhez hatékony segítséget és szakmai támogatást tudunk biztosítani.

A közbeszerzési eljárások dokumentumainak nyilvánossága

A Kbt. 2009. április 1-jétől hatályba lépő módosítása alapján a Kbt. 17/C. § szerint a közbeszerzési eljárások teljes mértékben nyilvánosak. Az ajánlatkérőknek a Kbt. 17/C. § (1) bekezdése alapján, ha rendelkezik honlappal saját honlapján, ha honlappal nem rendelkezik a Közbeszerzések Tanácsa honlapján közzétételi kötelezettsége van.
Az ajánlatkérőnek, az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványai Hivatala, illetve a Közbeszerzések Tanácsa részére történő feladatást követően, az Európai Unió Hivatalos Lapjában, illetőleg a Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetménnyel egyezően és a hirdetmény feladatásának napját is megjelölve. 5 munkanapon belül az alábbi adatokat, információkat, hirdetményeket - közbeszerzési eljárásonként csoportosítva - ha rendelkezik honlappal saját honlapján, ha honlappal nem rendelkezik a Közbeszerzések Tanácsa honlapján közzé kell tennie:

  • a közbeszerzési eljárást megindító hirdetményt,
  • az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményt,
  • a szerződést megkötéséről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményt,
  • a közbeszerzési törvény 99/A. § (2), (3), (4) bekezdés, 2/A. § alkalmazásával megkötött szerződéseket ,
  • a szerződés módosításáról, teljesítéséről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményt,
  • amennyiben az ajánlatkérő ilyet készített, az előzetes összesített tájékoztatót, illetve időszakos előzetes összesített tájékoztatót tartalmazó hirdetményt,
  • egyéb hirdetményeket,
  • az ellenszolgáltatás teljesítésével kapcsolatos adatokat,
  • a közbeszerzési eljárás kapcsán indult jogorvoslati eljárás vonatkozásában a kérelem e törvényben meghatározott adatait, a Közbeszerzési Döntőbizottság érdemi határozatát, a közbeszerzési ügy befejezését eredményező határozatát és a szerződés megkötését engedélyező végzését és az adott esetben a bíróság határozatát,
  • az éves statisztikai összegzést,
  • a 17/C. § (2) bekezdés, 182. § (1) bekezdése, a 305. § (5) bekezdése szerinti tájékoztatás.
  • az éves közbeszerzési tervet.

A fenti közzétételi kötelezettséget az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek, az új Polgári Törvénykönyvvel összefüggő módosításáról szóló, 2010. február végén hatályba lépő törvény 53. § (8) bekezdése úgy szabályozza, hogy a saját honlapon való közzétételt helyezi első helyre, és a Közbeszerzések Tanácsa honlapján való közzétételt csak abban az esetben teszi kötelezővé, ha az ajánlatkérő saját honlappal nem rendelkezik.

Tehát a Kbt. 17/C. § szerint meghatározott nyilvánosságot a saját honlappal rendelkező ajánlatkérők esetében mindenekelőtt a saját honlapon kell biztosítani.

Ennek az ajánlatkérői kötelezettségének a teljesítéséhez biztosít törvényes és egyszerű megoldást a KELAB adatbázis.

Az általunk kifejlesztett „Közbeszerzési ELjárások AdatBázisa” rövidített nevén - KELAB egy olyan biztonságos szerveren tárolt adatbázis, mely az azt igénybe vevő ajánlatkérők honlapjáról egyetlen link segítségével elérhető, és így az a honlap részévé válik. A KELAB, ajánlatkérőnként külön-külön tárolja és megjeleníti az összes közbeszerzési közzétételi kötelezettség alá tartozó dokumentumot. A dokumentumokat az ajánlatkérők egyszerű menü segítségével, biztonságos jelszóval védett kapun keresztül tudják feltölteni, illetőleg igény esetén vállalkozunk az adatbázis folyamatos feltöltésére és karbantartására is.
Munkatársaink segítséget nyújtanak abban, hogy az ajánlatkérők meglévő honlapján elhelyezhető legyen a KELAB-ra mutató link és elvégzik az adatbázis esetlegesen igényelt megszemélyesítését is.

Elektronikus árlejtés alkalmazása

Kiemelt szakterületként kezeljük az elektronikus árlejtés alkalmazását a beszerzési, közbeszerzési eljárások „tárgyalásos szakaszában”.
A közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények alkalmazásáról rendelkező 257/2007 (X. 4.) Kormányrendeletben fő hangsúllyal meghatározza az elektronikus árlejtés lefolytatásnak szabályait és a közbeszerzési eljárásba illeszkedését. Ez a leghatékonyabb „tárgyalási technika”.
A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság által lefolytatott közbeszerzési eljárás eredményeként több szolgáltatóval jött létre keretmegállapodás. Az eeebid Szolgáltató Kft-vel, mint a közbeszerzési szolgáltató partnerrel közösen vállalkozunk, a nyertes ajánlattevő elektronikus árlejtés során történő kiválasztására.

Az árlejtéses árverseny termék- és szolgáltatás körtől függően 10 – 25 % beszerzési árcsökkenést, megtakarítást eredményez.

A közbeszerzési eljárást a hagyományos módon folytatjuk le, azzal a hozzáadott szolgáltatással, hogy a bírálati szempontok mindegyikét, vagy csak megfelelően meghatározható, aukcióztatható szempontokat (például: ajánlati ár, szállítási határidő, kötbér, stb.) elektronikus árlejtés során versenyeztetjük.
Az árlejtés minden mozzanatát elektronikusan dokumentáljuk, szükség esetén technikai segítséget adunk a résztvevőknek és az eljárás során megőrizzük az ajánlattevők anonimitását.

A versenyszférában az elektronikus árlejtés széles kőrben alkalmazott beszerzési mód. A beszerzési eljárás a két szakaszból álló meghívásos, tárgyalásos eljárások rendjét követi, egyszerűsített feltételek mellett.
Az első szakasz a beszállítók, a termékek, és a szolgáltatások előminősítése - a megfelelő beszállítók kiválasztása. A beszállítók, a meghívandó ajánlattevők kiválasztását nagymértékben segíti, ha az ajánlatkérő rendelkezik minősítette beszállítók listájával, (mely része az ISO 9001:2009 minőségbiztosítási rendszernek is) és a beszállítói listán szereplő cégeket rendszeresen minősíti, auditálja. (Igény esetén készséggel elkészítjük, vagy felülvizsgáljuk a cégek beszállító minősítési rendszerét és a közbeszerzési szabályzatához illesztjük.)

A második szakaszban az árverseny lefolytatása történik meg, mely „fordított aukciós” eljárás. Az ajánlattevők ajánlataikat elektronikus úton (internet hozzáférés segítségével) egy úgynevezett aukciós honlapon tehetik meg, melyet a közbeszerzési szolgáltató a mi esetünkben az eeebid Szolgáltató Kft-vel üzemeltet. Az ajánlattevők az árlejtés szabályairól, menetéről pontos tájékoztatást kapnak.

Versenytárgyalások, értékesítési pályázatok teljes körű lefolytatása (vevő kiválasztása) és elektronikus árverés, árverseny

Önkormányzatok és gazdálkodó szervezetek ingatlanhasznosítási pályázatainak tárgya lehet:

  • az ingatlan értékesítés,
  • a vagyonértékű jogok (bérlet, használati, kezelői jog, koncessziós jog) értékesítés,
  • a vagyontárgyak és a vagyon elemek értékesítése.

A vevő(k) kiválasztásához szükséges versenytárgyalási eljárás teljes körű előkészítése és lebonyolítása, hagyományos és/vagy elektronikus licit alkalmazásával történik.
Ennek a munkának része:

  • az önkormányzat ingatlanhasznosítási szabályzatának felülvizsgálata, szükség esetén az elkészítése.
  • az eljárás ütemtervének kidolgozása,
  • a pályázati dokumentáció összeállítása,
  • a pályázat lebonyolítása a hirdetmény közzétételétől az ajánlatok felbontásáig,
  • a beérkezett ajánlatok értékelése, szakvélemény készítése, a döntéshozó testület munkájának segítése,
  • adásvételi szerződés elkészítése, közreműködés a szerződés megkötésében.

Ugrás a lap tetejére